MúzeumDigitárVas
CTRL + Y
hu

Útépítő Tröszt

A rendszerváltoztatás előtt gyorsforgalmi utakat jellemzően helyi vállalatok építettek, ezek voltak a kévek, azaz a közúti építővállalatok. Ez a tizenkét területi cég is benne volt az Útépítő Trösztben (mely 1963-ban alakult meg), ahogy a nagy, kiemelt útépítő-társaságok, valamint több kisebb cég is, amelyek a településeken építették, javították az utakat, valamint voltak gépjavítással vagy a metróval foglalkozó cégek. Az Útépítő Tröszt 1981-ben szűnt meg.

Kapcsolódás más személyekhez / intézményekhez tárgyakon keresztül'

(A bal oldali oszlopban látható, hogy az adott személy / intézmény milyen kapcsolatban áll a jobb oldalon álló tárggyal, középen pedig a tárgyhoz kapcsolódó további személyeket / intézményeket találja.')

[Kapcsolódó személyek/ intézmények] Útépítő Tröszt